Nocebo


Végeztek egy kísérletet Amerikában, melyben egy halálraítéltnek azt mondták, hogy nem méreginjekcióval, hanem kivéreztetéssel fogják kivégezni. Részletesen elmondták, hogy milyen ütemben fog csökkeni a vérnyomása, mikor veszíti el az eszméletét és mikor áll majd be a halál. Ezután a bekötött szemű rabon imitált érfelvágást végeztek, vagyis az alany fizikailag sértetlen maradt. A rab ezt követően elkezdte végrehajtani a korábban vele ismertetett „időprogramot”, a vérnyomása pontosan abban az ütemben csökkent, ahogy korábban elmondták neki és a jelzett időpontban el is veszítette az eszméletét. Ekkor leállították a kísérletet, mert nyilvánvaló volt, hogy a kísérleti alany pontosan az előre jelzett időben meghalt volna anélkül, hogy egy csepp vért veszített volna. Ehhez elegendő volt pusztán azt hinnie, hogy kivéreztetik.


Az orvostudomány mellett a szakmán kívüliek is jól ismerik a placebo effektust, amikor a betegnek hatóanyag nélküli gyógyszertől csökkennek a tünetei, vagy esetleg meg is gyógyul tőle. Egyszerűen attól, hogy hisz a pozitív hatásban.

Ennek azonban az ellenkezője is igaz, amivel a nem szakmabeliek viszont már sokkal kevesebben vannak tisztában. Személyes ismerősöm halt meg egy héttel azután, hogy az orvosa daganatos betegséget diagnosztizált nála és közölte vele, hogy nagyjából egy éve van még az életéből. Bár az ismerősömnek az „ítélethirdetésig” semmilyen tünete nem volt, a munkából ment az orvoshoz, másnap már az ágyat nyomta és egy hét alatt olyan leromlott állapotba került, amibe belehalt. Ebből is látható, hogy nem csak egy halálraítélttel végrehajtott embertelen kísérlet következtében, hanem akár a hétköznapjainkban is előfordul, hogy emberek halnak bele abba, hogy számukra hiteles személyek azt mondják nekik, hogy meg fognak halni.

A fentiek tükrében megbocsáthatatlan felelőtlenségnek tartom, hogy a koronavírussal kapcsolatosan a tömegkommunikációt és a közösségi médiákat is eluralta a rémisztgetés. Az újságírók mozgatórugóit még csak-csak értem (bár messzemenően nem értek egyet velük), hiszen „a hírversenyt meg kell nyerni”, „növelni kell a nézettséget és ezzel a reklámbevételeket”, sőt valószínüleg egyes média szereplők most látják elérkezettnek az időt, hogy személyes ambícióikat megvalósítsák a vírushiszti hátára kapaszkodva.


Értem továbbá a politikusok motivációit is (bár ezzel ugyanúgy nem értek egyet): az ellenzék szokás szerint most is szapulja a kormány intézkedéseit, a kormány meg részben a sajtó és az ellenzék által felhergelt tömegek nyomására, részben más országok szintén berezelt politikusi reakcióira alapozva, rendszeresen túlreagálja a dolgot, csak nehogy csökkenjen a támogatottsága.

A szakértőket viszont nem értem. Nem értem, hogy miért szolgálják ki adatokkal a szenzációhajhász médiát, mert ha valakinek, hát nekik pontosan ismerniük kell ennek a hatásmechanizmusát és a negatív következményeit.
Persze ha jobban belegondolok, mégiscsak értem az ő mozgatórugóikat is, hiszen itt a remek alkalom, hogy végre bizonyítsanak, hosszú távra bebiztosítsák a karrierjüket és jelentősen növeljék a szervezetüknek juttatott állami apanázst. Mert „békeidőben” ki a fene figyel egy tiszti főorvosra, egy infektológusra, vagy a katasztrófavédőkre?

Félreértés ne essék, minden tiszteletem azoké, aki legjobb tudásuk szerint próbálják meg csökkenteni és kezelni a krízis hatásait. Pusztán annyival várnék el többet tőlük, hogy ne adjanak muníciót a médiának, amivel azok pánikot tudnak kelteni, nemzetgazdaságokat összedönteni, emberek millióit pedig rettegésbe, gazdasági csődbe és munkanélküliségbe taszítani.

Mi pedig, elszenvedői ennek a helyzetnek, beláthatjuk, hogy a felsorolt csoportok semmit nem fognak tenni a félelem és a pánik csökkentéséért. A védekezés ebben a helyzetben (is) ránk, egyénekre marad.
  • Ha önmérsékletet tanúsítunk és nem faljuk egész nap a borzasztóbbnál borzasztóbb híreket, alámerülve a rémületdagonyába, már sokat tettünk magunkért.
  • Ha ezen felül a gondolatainkat sem járatjuk folyamatosan a téma körül, nem ezzel kelünk és fekszünk, még védettebbek vagyunk.
  • És végül, de nem utolsó sorban, ha a környezetünket is megnyugtatni próbáljuk, nem pedig kétségbe ejteni rémhírek megosztásával a közösségi térben, akkor tényleg mindent megtettünk, amire lehetőségünk van.
Mert a nocebo hatás csak arra veszélyes, aki hisz abban, hogy az a valami árthat neki.

BJ